Cirko filmforgalmazás
Rólunk
A 2011 óta működő Cirko Film független filmforgalmazóként emberi jogi témákra koncentráló, illetve magas művészi minőséget képviselő szerzői és szórakoztató filmeket mutat be a magyar mozikban. Az elmúlt évek Arany Pálmát, Arany Medvét és Arany Oroszlánt nyert filmjei közül számos alkotás a Cirko Film révén jutott el a magyar közönséghez.
A Cirko Film emberi jogi témájú filmek forgalmazásával kezdte tevékenységét. Fő profilját a mai napig is a legkülönfélébb kisebbségek jogaival foglalkozó alkotások, illetve az olyan filmek képezik, melyek a gyerekek és a hátrányos helyzetű emberek problémáira hívják fel a figyelmet.
Ezek mellett az érzékenyítő alkotások mellett a nagy filmfesztiválok (Cannes, Berlin, Velence) versenyprogramjában debütáló mesterművek is helyet kapnak. Az elmúlt tíz év Arany Pálma díjas alkotásai közül nyolc a Cirko Film révén jutott el a magyar közönséghez: 4 hónap, 3 hét, 2 nap (Cristian Mungiu), Az osztály (Laurent Cantet), A fehér szalag (Michael Haneke), Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire (Apichatpong Weerasethakul), Szerelem (Michael Haneke), Dheepan – Egy menekült története (Jacques Audiard), A négyzet (Ruben Östlund), Bolti tolvajok (Koreeda Hirokazu). A közelmúlt fontos filmjei közül sok más mellett a következőket is bemutattuk: Toni Erdmann (Maren Ade), Paterson (Jim Jarmusch), A remény másik oldala (Aki Kaurismäki).
A forgalmazó válogatásában könnyedebb, szórakoztató filmeket is találni: kiválasztásuknál azonban itt is a minőség, a friss szemléletű művészi ábrázolás és a tartalmas mondanivaló a legfontosabb szempont. Így kerülhet a Cirko Film révén a hazai mozikba az európai, észak- és dél-amerikai, ázsiai, illetve ausztrál független romantikus filmek és vígátékok legjava.
A Cirko Film a magyar filmrendezők alkotásainak terjesztését is fontos feladatának érzi: az elmúlt években többek közt a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, a Rossz versek, a Férfikor, a Viharsarok, a Három tánc, valamint A torinói ló című magyar filmet mutatta be.
A Cirko Film által forgalmazott filmeket Magyarország minden pontján vetítik az artmozik és a multiplexek.
Kapcsolat
Cirko Film Kft.
1055 Budapest, Balassi Bálint u. 15-17.
Tel.: +361 269 19 15
Sajtókapcsolat:
Deák Zsuzsanna
[email protected]
Filmrendelés:
Székhely
1137 Budapest, Szent István park 4.
Adószám: 23366727-2-41
Cégjegyzékszám: 01-09-9622227
Bankszámlaszám: 16200010-10107627
Támogatók