Titkok és igazságok
filmkritika

Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan

Gyárfás Dorka írása
2020. október 6. megosztás

Rejtő Jenő akár születhetett volna franciának is, olyan frappánsan elkapta a francia életérzést ezzel a bon mot-jával, amit mintha a Titkok és igazságok című filmről fogalmazott volna. (Pedig valójában A szőke ciklonba szánta.) Ebben a könnyed ensemble movie-ban minden, még a sorscsapások és magánéleti krízisek is olyan nonchalant módon kerülnek terítékre, hogy az embernek azonnal kedve támad emigrálni. Ha már nem születhetett franciának… De addig is jól esik egy-két órára megmerítkezni ebben az elegáns, napsütötte életben.

Szerintem mindannyian ismerünk olyan nőt a környezetünkben, aki szinte tökéletesnek tűnik. Gyönyörű, magabiztos, kifogástalan az ízlése, és látszólag az élete is kerek: szerető férj, imádnivaló gyerekek, szép otthon, nagy baráti társaság, és izgalmas utazások veszik körül. De nem ez a legidegesítőbb bennük – mert valljuk be, amellett, hogy inspirálódunk belőlük, heves frusztrációt is érzünk a közelükben –, hanem az, hogy mindezt olyan könnyedén kezelik. Mintha ez az aranyélet az ölükbe pottyant volna, és nem kellene érte megdolgozni. Látszólag bűntudatot sem éreznek a kiváltságos helyzetük miatt, de illendőségből valami jótékonysági ügybe azért belefognak, hogy még a nagy szívükre és szociális érzékenységükre se legyen panasz.

Nem igazságos, hogy léteznek ilyen nők, de persze mi igazságos az életben?

Az a szerencse, hogy az olyan filmek, mint a Titkok és igazságok megsúgják nekünk, hogy ennek az imidzsnek valójában a fele sem igaz. Hát persze, hogy nem. Tényleg nincs olyan, hogy tökéletes élet, és ha valaki arra törekszik, hogy ezt sugározza kifelé, már eleve gyanakodjunk.

A film főhőse, Béatrice a negyvenes éveiben jár, három gyerek édesanyja, és épp élete első könyvének kiadására készül. Hogy előtte mivel foglalkozott, dolgozott-e egyáltalán, most nem lényeges, csak az, hogyan jutott el oda, hogy írásra adja a fejét. Ezt ugyanis egy súlyos magánéleti csapás váltotta ki: a férjét, Frédéricet pár évvel korábban autóbaleset érte, ami az egész személyiségét átformálta. Hónapokig tartó kóma után vakon tért magához, és a szellemi képességeit sem nyerte vissza. A szép családja, odaadó felesége, hűséges barátai ugyan megmaradtak, de innentől csak a szagok és az ételek érdeklik. Béatrice, a feleség ennek az új életnek és az abba való átmenetnek a történetét írta meg, a film pedig azt mutatja be, hogyan kavarja fel az életét ez a könyv – nem a családi krízis. Abban ugyanis mindenkinek szerepelnie kell, ha nem is a valódi nevén.

A könyv megjelenése egybeesik egy csoportos nyaralással Franciaország egyik legpatinásabb üdülőhelyén, Biarritzban, ahol a társaság minden tagja együtt vetheti bele magát Béatrice fejébe, ami az állandóan mosolygó arc mögött rejtőzött eddig. Mert Béatrice mindvégig ragaszkodott a látszathoz: a megváltozott helyzetét és már korántsem olyan irigylésre méltó életét ugyanolyan eleganciával és jókedvvel viselte, mint a korábbit. Csakis írásban volt képes felfedni a küzdelmeit, nehézségeit.

Furamód (és ez tényleg különös), az nem jutott eszébe, hogy a könyvével bárkinek is fájdalmat okozhat, vagy a benne írtakkal konfliktust válthat ki. Pedig olyan írót, aki a saját valóságát és szűkebb környezetét „énekelte meg”, és nem került ettől kellemetlen helyzetbe, még nemigen hordott hátán a Föld. Ez nem az a műfaj, amiben mindenki kedvére lehet tenni… és persze nem is ez a cél. Mindegy, Béatrice még kezdő, őt meglepetésként éri, hogy a barátai kikérik maguknak a könyvben rájuk vonatkozó passzusokat – és ezzel el is érkeztünk a film drámájához. Sajnos elég későn, egészen addig nem is volt teljesen világos, miről fog szólni ez a sok szép helyszínt és vonzó szereplőt felvonultató film.

Lassan mintha külön alműfajjá nőné ki magát a francia „ensemble movie”, amiben baráti társaságok utazgatnak vidéki kiruccanásra, hogy aztán minden gondjuk, bajuk, ellentétük a felszínre törjön. Az én kedvencem ebben a műfajban továbbra is Julie Delpy rendezése, a Francia hétvége, de Guillaume Canet Apró kis hazugságok-ja is nagyot ütött, kellett is hozzá második részt forgatni (Együtt megyünk). Ebbe a sorba illeszkedik a Titkok és igazságok, ami azzal a plusz élménnyel ajándékoz meg minket, hogy az az Alexandra Lamy játssza a főszerepét (Béatrice-t), aki az Apró kis hazugságok kulcsfigurájának, Jean Dujardinnek volt sokáig a felesége. Bizony, A némafilmes idején hányan voltak kíváncsiak arra, hogy a világ akkor legjobb pasijának tartott Dujardin kihez is jár haza. Hát, most – mire a helyzet megváltozott – megismerhetjük.

Lamy elviszi a hátán a filmet németes szépségével, franciás ízlésével, és amerikai sztárkvalitásával, de a forgatókönyv nem engedi, hogy túl mélyre ereszkedjen. Ez a film inkább csak egy nyári kaland – távolról sem olyan felkavaró, mint ahogyan végül a benne szereplők utazása sikeredett.

Film oldala