A filmről

Tobi színei

magyar dokumentumfilm | 2021 | 81 perc

Éva, egy transznemű tinédzser támogató édesanyja küzd a benne feltörő vegyes érzésekkel, míg gyermeke, Tóbiás nemcsak a nemi identitását keresi, hanem a helyét is a saját életében. Egy érzelmes, éveken át követett történet az elfogadásról, az elengedésről és önmagunk megtalálásáról.

A Tobi színei című magyar dokumentumfilmet több nemzetközi filmes eseményre, többek között a rangos londoni BFI Flare fesztiválra, a bolognai Biografilm fesztiválra, a ZagrebDox dokumentumfilm-fesztiválra és Thesszalonikibe is beválogatták.


A semmi közepén van egy apró falu Magyarországon, ahol Éva él a családjával. Legkisebb gyereke tizenhat éves: nemrég bújt elő transznemű férfiként, és a Tobi nevet választotta.

A kezdeti sokk után mostanra az egész család elfogadja és támogatja Tobit, habár Évában időről időre vegyes érzelmek törnek fel, hiszen így úgy érzi, elvesztette a lányát, akit eddig nevelt. Tobi elhatározza, hogy jogilag és fizikailag is férfivá válik, közben ugyanúgy küzd a felnőtté válással és önmaga megtalálásával, mint bárki más.

Éva erején felül próbál az a támogató anya lenni, akire Tobinak szüksége van, LMBTQ-aktivista szerepet is vállal, eközben Tobi megkérdőjelezi azokat a határokat, amelyeket önmagának állított transznemű férfiként.

A Tobi színei egy éveken át végigkísért történet az elfogadásról, az elengedésről és önmagunk megtalálásáról.



16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Bemutató:
2021. július 1.

Forgalmazza:
Cirko Film

Tobi színei az IMDBn

stáblista

Rendezte:
Bakony Alexa


Szereplők:

Tuza Tóbiás
Tuza Éva Ildikó
Tuza Zoltán


Forgatókönyvíró:
Bakony Alexa és Rudas Mariann

Operatőr:
Táborosi András

Producer:
Osváth Gábor, Szűcs Ildikó

Gyártó:
Filmfabriq

Vágó:
Rudas Mariann

Vetítések

Krúdy mozi, Nyíregyháza

Letölthető anyagok

Regisztráció nélkül letölthető anyagok
(előzetesek, trailerek)

Plakát

.jpg

A sajtóanyagok regisztráció után tölthetők le
(szinopszis, plakátkép, jelenetkép)

Szinopszis

google docs