A Rossz versek ezen kívül baromi érzékletesen és viccesen mesél a nyolcvanas évek végének-kilencvenes évek végének Magyarországáról is, az akkoriban kamaszodó főszereplő tekintetén keresztül.

A szerteágazó, több idősíkon is játszódó, asszociatív szerkezeten túl még egy nagyon fontos dologban különbözik a film a VAN-tól: a Rossz versek lapot húzott 19-re azzal, hogy főszereplője azonos a Rossz versek alkotójával. Reisz Gábor író-rendező játssza a főszerepet és szerezte a film zenéjét is, szóval a filmben ez a filmrendező figura keresi a formát, hogyan lehet ezt elmesélni.

Rossz versek viszont attól jó film, hogy nem csak kompromisszummentes, őszinte és bátor művészfilm, de dramedy-ként, azaz drámával ötvözött vígjátékként is olajozottan működik. A történet gondolatgazdag, a film által bemutatott miliő hiteles, a jelenetek bővelkednek fordulatokban, és Reisz a VAN után ezúttal is bizonyítja, hogy remek a humora.

Reisz, miközben mesél, nem mellesleg portrét fest a rendszerváltás körüli évek Budapestjéről, annak minden furcsaságával, olyan erővel, hogy szinte tapintható, ízlelhető, szagolható a kor, amelyben hősünk nevelkedett. És közben a Rossz versek mégis szerelmes film.